Gyártó: Fürtös Méz

Fürtös Repceméz

A repce tavaszi – jellemzően áprilisi – virágzású, szántóföldi növény. Magyarország legnagyobb része az első, tehát tömeges mennyiségben nektárt adó méhlegelő az év során. A repce virágporáért és nektárjáért igen nagy távolságra, akár hat kilométerre is képes elrepülni, míg más növények esetén ez a táv csak három-négy kilométerre képes.

Normál ár: 1 790 Ft / db
Belső Körben: 1 700 Ft / db

Tovább a kosárhoz

  • A Fürtös Repceméz megjelenése

    A repceméz színe alapvetően sárga, de magas szőlőcukor tartalma miatt könnyen kristályosodik, kristályos állapotban pedig már csontfehér színű. Krém, a repce virágpor magas tápértékének az egyik legtáplálóbb m fajta.

    A méz kristályosodása természetes folyamat, így van ez a repceméz esetében is, mely rendkívül gyorsan, akár néhány nap leforgása alatt képes elérni ezt az állapotot. Állaga krémes, megjelenése zsírra emlékeztető ebben az állapotában. Lehet egészen kemény is, de mogyorókrém-szerűen kenhető is. Ez utóbbi tulajdonsága miatt a gyerekeket szeretik.

    A Fürtös Repceméz minden esetben magán hordozza a fajtára jellemző tulajdonságokat. Azért, hogy ezt biztosan állíthassuk, minden tételünket laboratóriumban vizsgáljuk, így az asztalodra garantáltan csak egy minőségi repceméz kerülhet.

    A Fürtösnél a mézhez kapcsolódó teljes munkafolyamat során fontos, hogy megőrizzük a méz tisztaságát. Ezzel nem csupán a méhek szorgos munkája előtt tisztelgünk, hanem hozzád is a lehető legtermészetesebb tudjuk eljuttatni.

    Mikor fogyasszunk Fürtös Repcemézet?

    A Fürtös Repcemézet enyhe zamata miatt előszeretettel hasznos teába, kávéba, mert meghagyja az italok ízét, aromáját. Krémes állaga miatt gyakran fogyasztják reggelikhez, például vajas-mézes kenyérhez.

    A Fürtös Repceméz fogyasztása rendkívüli sportolók és szellemi munkát végzők számára egyaránt, a benne található cukrok optimális felszívódása miatt.

    Vásárlás és a Fürtös Világ tagság

    A terméket néhány kattintással megrendelheted, majd mi a lehető legrövidebb időn belül eljuttatjuk hozzád.

    Ha csatlakozol a Fürtös Világhoz, akkor pedig egy sor extra kedvezményben és rendkívüli ajánlatban részesülhetsz – már az első vásárlás során is!

    • Állandó kedvezmények
    • Rendkívüli promóciók
    • Hírleveleinkből hasznos és érdekes információkhoz juthatsz a méz világából, valamint tájékozódhatsz a következő hónap kedvező ajánlatairól

    A tagsággal járó kivételes ajánlatokat csak feliratkozott vásárlóink ​​érhetik el. A részletekért kattints a Fürtös Világ menüpontra, ahol néhány rövid lépésen keresztül regisztrálhatsz is!