Hamarosan elérkezik a karácsony, az egyik legnagyobb ünnepünk. A karácsonyra való felkészülés időszaka pedig az advent, mely idén december 2-án veszi kezdetét.
Bizonyára nincs, aki ne tudná, hogy karácsonykor Jézus születését ünnepeljük. Ki ne emlékezne a történetre, ahogyan József és Mária szállást keres, de csak egy istállóban tudják meghúzni magukat, ahol hamarosan meg is születik a Megváltó? Pásztorok érkeznek az üdvözlésére, akiket angyali szózat figyelmeztet a nagy eseményre. Később pedig megérkeznek a napkeleti bölcsek, Gáspár, Menyhért és Boldizsár, akiket egy fényes csillag vezetett az istállóhoz.
Már nagyon régóta ünnepeljük a karácsonyt. Miután a kereszténység elismert és engedélyezett vallássá vált, hamarosan Jézus születésnapja is hivatalos ünnepnap lett. Ennek alapjait a 325-ben megtartott niceai zsinat határozatában fektették le. Az ünnep időpontját pedig úgy választották ki, hogy igazodjon a korábbi pogány hagyományokhoz, ugyanis a legtöbb kultúrában a téli napforduló idején tartották a fény ünnepét.
Az advent szó jelentése eljövetel. A karácsonyra, és ezzel Jézus eljövetelére való várakozás időszaka, mely az András napjához (november 30.) eső legközelebbi vasárnap és december 25-e közötti négy hetet foglalja magában. A karácsonyi ünnepek mindig advent első napjával kezdődnek.
Az advent eredete bizonytalan. Egyes feltételezések szerint kezdete az V-VI. századig nyúlik vissza, más szakértők úgy vélik, hogy egyenesen a 12 apostolig vezethető vissza. Amit viszont biztosan tudunk, hogy 1570-ben V. Pius pápa tette kötelezővé az adventi időszakot a katolikus egyházban, amely ekkor még szigorú böjttel is járt.
A karácsonyi ünnepkörhöz számos jelkép is társul, melyek közül az egyik legfontosabb az adventi koszorú. Gyökerei a pogány időkbe nyúlnak vissza, hiszen a koszorú, mint szimbólum, már ekkor is jelen volt, az örökkévalóságot jelképezte. A ma ismert adventi koszorú egy német evangélikus lelkésztől származik, Johann Heinrich Wicherntől. Az általa alapított hamburgi gyermekotthonban tartott istentiszteletet, és 1838-ban egy kör alakú csillárt készített, amelyen az adventi időszakban minden nap meggyújtott egy újabb gyertyát. A szokást hamar átvették tőle mások is. Később a fakerék-koszorúkat felváltották a szalmából készültek, melyeket ekkor már az asztalra tettek, és a gyertyák számát négyre csökkentették.
Az adventi koszorú elválaszthatatlan része a gyertya. A kereszténységben a gyertya a szentháromságot jelképezi a viasz, a kanóc és a láng egységében. Az adventi gyertyák meggyújtásával válik ünnepélyessé a várakozás. Az ég felé törő lángok szimbolizálják az ember és Isten kapcsolatát. A gyertyák színének is jelentősége van. A középkor óta a harmadik vasárnap az örömvasárnap, ekkor a legtöbb helyen a liturgiák színe rózsaszínre vált, ez jelenik meg a koszorú gyertyáinak színében is.
A gyertyák alapanyaga sokféle lehet. Az emberek már több mint 2000 éve készítenek és használnak gyertyákat. Eleinte állati zsiradék vagy méhviasz volt az elsődleges alapanyag. Sokkal később jelent meg a paraffin és a sztearin, mint lehetséges alapanyagok. Mi ezek közül most a méhviasz gyertyákat emelnénk ki.
A viaszt a méhek termelik, ebből építik fel a jellegzetes, hatszögletű sejtekből (méhsejt) álló lépeket, ami kulcsfontosságú szerepet tölt be az életükben. Ez az otthonuk: itt raktározzák el az összegyűjtött élelmet, és itt nevelik az utódokat.
De hogyan kerül hozzánk, emberekhez? Le kell ezért rombolnunk a méhek otthonát? A kaptáras méhészkedés megjelenése előtt ahhoz, hogy viaszhoz jussanak az emberek, el kellett pusztítani a méhcsaládot (hacsak nem találtak egy elhagyott méhlakást). Éppen ezért nagyon drága is volt a viaszgyertya, jobbára az egyház használta. Ma már azonban szerencsére erre semmi szükség. A méhész a méhek kezelése során ki tud emelni a kaptárból egy-egy lépet, azt át tudja helyezni máshová, vagy cserélni is tudja, ha az szükséges. És néha szükséges. A lépek egy idő után elöregszenek, ezért a méhészeknek ügyelniük kell arra, hogy időről időre megújítsák a lépkészletet. Ez az egyik módja annak, hogy viaszhoz jussunk. A régi lépeket kiolvasztják, megtisztítják az időközben rárakódott szennyeződéstől, így újra a tiszta viaszt tarthatjuk a kezünkben. A másik lehetőség, hogy a mézelvétel során egyfajta hulladékként keletkező viaszt gyűjtik össze. Ezt a fedelezésviaszt sokkal értékesebbnek tartják a tisztasága miatt.
Amikor a méhek testén felbukkan a viasz, még fehér színű kis lemezke. Azonban mire ők építenek belőle, már többnyire a sárga szín a jellemző rá, mert alakítanak rajta, átdolgozzák, például propoliszt tesznek hozzá. Egyes méhlegelők is befolyásolhatják, milyen színű lesz a viasz.
Mi másként dolgozzuk fel, nem úgy, mint a méhek. Többnyire ahhoz, hogy bármit is tudjunk vele kezdeni, először fel kell olvasztanunk. Az olvadáspontja meglehetősen alacsony, 62-64 fokon már folyékony halmazállapotú. Ahhoz, hogy gyertyát lehessen készíteni belőle, ezt a hőmérsékletet kell elérni, de legalábbis nem javasolt 85 fok fölé hevíteni, ugyanis ekkor már elszíneződhet a szép viasz, sötétebb, barnás árnyalatú lesz.
Méhviaszgyertya készülhet öntéssel, mártással, illetve műlépből. Az öntés során előkészített formákba öntik a felolvasztott viaszt, amelyet a megszilárdulás után leválasztanak a kész gyertyáról. Ma már rengeteg féle öntőformát lehet vásárolni, így a viaszgyertyák formája is igen változatos lehet. A gyertyamártás ma már viszonylag kevéssé elterjedt technológia. Ekkor a kanócot addig mártják felváltva a viaszba és hideg vízbe, míg el nem érik a gyertya kívánt méretét. A műlépet elsősorban a méhészek használják, ennek segítségével tudják irányítani a méhek viaszépítését. Ez egy vékony, méhsejt-mintás lap, ami tiszta viaszból készül. Itt is változatos formájú gyertya készülhet belőle. A legegyszerűbb, amikor a viaszlapot rátekerik a kanócra. Ezt a technikát kombinálni lehet a mártással: egyes esetekben sokkal szebbé lehet tenni a gyertyát, ha elkészültekor még olvadt viaszba is mártjuk.
De miért használjunk méhviaszgyertyát? Miben más? Alapanyagát tekintve természetes. Égése során nem csöpög, valamint szemmel alig látható füstöt bocsát ki, amennyiben a kanóc anyaga is körültekintően van kiválasztva. Lángjának melegebb fénye van, mint a paraffingyertyákénak, ezzel bensőségesebb, meghittebb hangulatot áraszt. Enyhén mézes illata van, így illatosítani sem szükséges (azonban lehetséges), sőt segít semlegesíteni a kellemetlen szagokat, mint pl a dohányfüst. Hosszabb ideig ég, mint a paraffin alapanyagú gyertyák.
Az adventi időszaknak tehát tökéletes kiegészítője lehet a méhviaszgyertya, hiszen mindazon túl, amit a fentiekben elmondtunk, nagyon jól illik a karácsonyi mézes hangulathoz mind látványban, mind illatban is. Méltó dísze lehet az adventi koszorúnknak, ahol tiszta lángja minden héten újra és újra emlékeztet minket a várakozásra, és segít a négy erényen való munkálkodásra: az igazságosság, mértékletesség, bátorság és bölcsesség erényén.
